HTML

Ez az

2007.05.18. 13:30 | dorihelga | 2 komment

Petrétei József nem mond le, hangzott el az igazságügyi és rendészeti miniszter péntek kora délutáni sajtótájékoztatóján. A személyével kapcsolatos konzekvenciák, mint fogalmazott, a miniszterelnökre tartoznak.

A rendőrség vezetői közül sem ajánlotta fel senki a lemondását.

A fideszes Kontrát Károly és Navracsics Tibor délelőtt lemondásra szólította fel Petrétei József igazságügyi és rendészeti minisztert, Bene László országos rendőr-főkapitányt és Gergényi Péter budapesti rendőr-főkapitányt.

A miniszter a jövő héten kezdeményezi a btk. módosítását; a hivatalos eljárás során elkövetett nemi közösülést 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetnék.

Petrétei a legfontosabb célnak nevezte a rendőrségbe vetett bizalom helyreállítását, reméli, hogy a testület kiveti magából az ilyen súlyos bűnök elkövetőit.

A miniszter – a Fidesz felvetésére reagálva, miszerint felfüggeszti a részvételét a határőrség és a rendőrség összevonásáról folyó ötpárti tárgyalásokon – elmondta: aki a rendőrség és a határőrség integrációjára nemet mond, az egy olyan civilszervezetre mond nemet, ami a rendőrség munkáját felügyelné.

Nincs válság

Nincs válság a rendőrségben, mondta az Indexnek Szabadfi Árpád, az országos rendőrfőkapitány helyettese pénteken délelőtt azzal kapcsolatban, hogy az utóbbi napokban egymást követik a súlyos rendőrségi botrányok. Csütörtökről péntekre virradó éjjel azonban az Országos Rendőr-főkapitányság vezetése több gyors döntést is hozott: visszaállítják a 2004-ben megszüntetett belső ellenőrzési szolgálatot, erősítik a parancsnoki ellenőrzést, a területen dolgozó állomány helyszíni ellenőrzését az eddiginél fokozottabban írják elő a parancsnokoknak, bizottságot hoznak létre a Rebisz ellenőrzési rendszerének átvilágítására és belső közvéleménykutatást hajtanak végre az állomány soraiban egy külső cég megbízásával.

Csütörtökön meggyanúsították, őrizetbe vették és beosztásából felfüggesztették azt az öt rendőrt, akik a gyanú szerint megerőszakolták a Hooligans együttes gitárosának barátnőjét. A rendőrök a Rendészeti Biztonsági Szolgálat állományába tartoznak, a parancsnok azonnal fegyelmit indíttatott ellenük.

süti beállítások módosítása